2008. október 11., szombat

A visszatérés

Cső emberek!

Itt a Ti Pharaun cimborátok, tudom nagyon rég nem írtam, de nem is volt ötletem meg kedvem sem és nem is történt semmi említésre méltó!
Szóval tegnap délután, amikor is Cirkaloo barátommal megtárgyaltuk az élet nagy rejtelmeit és karcsi haverunk is visszaért az új adag sangriával, akkor már én is cefetül szédültem! Ugye Cir baromi részeg volt ami az esti cikkéből remekül látszik, de hát odase neki nehéz hét áll mögöttünk és még milyen lesz a következő!!
Szegény csajok akiket "leakartunk hugyozni" szerintem nagyon furcsán érezhették magukat, a "nagy a faszom" beszólások alatt, nekem volt a legroszabb! Egyrészt próbáltam menteni a menthetőt (hogy ne nézzék ezt a két állatot teljesen idiótának:), másrészt próbáltam úgy tenni mintha nem lennék mocskos részeg! Szóval új helyet kellett találnom hugyozni, ezt egy takaros kis bokor mellett találtam meg a szemközti erkélyen áldogáló néhány ember örömére:D Ezután indulni kellett a buszokra és karcsi is éppen annál a résznél járt, hogy ő nem részeg és hogy hozzászokott már a piához! Szószerint: "há én má hozzászoktam a piához" Erre a szegény pára hát nem megbotlik egy fűcsomóba, amit mi természetesen kitörő röhögéssel jutalmaztunk:D
Az úton csak annyi történt, hogy egy 25-30 év körüli férfi és nő egy kutyát sétáltatott! Na mikor én megláttam azt a "kutyát" félhangosan megjegyeztem, hogy "ez mi a fasz?" Szegények egyszerre fordultak hátra és néztek rám és meg gyorsan elfordultam. Hát ez van! A SHARP férgek nem kötekedtek a pályaudvaron! Épp, hogy elértük a buszt! Arra mindig rohanni kell, nem tudunk időben elindulni a hegyről!


Üdv!

Nincsenek megjegyzések: